TrainController + DigiSignal M4 beállítása a terepasztalomon

#DigiTools #MÁV
Ebben a videóban bemutatom nektek, hogy miként állítottam be a DigiTools DigiSignal M4-el vezérelt bejárati jelzőket a TrainController programban, hogy a MÁV szabványnak megfelelő jelzésképeket adják.

U.i.: Igen tudom, a dimmelés itt még be volt kapcsolva, azt majd leszedem, hogy még véletlenül se legyen olyan pillanat a jelzésképek váltása között, amikor egyszerre világítanak.

Állomási tereprendezési munkálatok

A sokadik körös légecsetelés után egyenlőre befejezettnek nyilvánítottam az állomási vágányok koszolását. Összesen négy különböző árnyalatot használtam vegyesen, így nyerte el a vágányok környezete végleges formáját.

Ez a váltókörzet már kezd úgy kinézni, mint a nagyvasúton, legalábbis ami a rozsdapor mennyiségét illeti
Inkább többször végigmegyek ugyanazokon a részleteken a légecsettel, így lassabb, de jobban látom hogy hol, és mit kellene még alakítani
A peronok szélei is ki lettek húzva fehérrel újra

Így, hogy most egy jó darabig nem fogok légecsetezni az állomáson, elkezdtem emberfigurákkal benépesíteni az állomás peronjait.

Egyenlőre a Vögyzugolyi utasok kerültek a peronokra, viszont kelleni fog majd még emberfigura ide bőven 🙂

A környezet kialakításánál a következő képek adták az ihletet:

Balatonfenyves még a felújítás előtt. Tömény vasporos ágyazat, és rozsdabarnás peron, a szegélyt viszont nemrégiben festették fehérrel
Déli Pályaudvar: az a peronvég, valami ilyesmi volt a cél
Szintén Déli Pályaudvar, itt az tetszett meg, hogy a peron szélét vékony csíkban fehér aszfalttal felújították, bent meg maradt a régi szürke. Fenyvesváradon is hasonló volt a koncepcióm.

Vonatbemutató: MÁV/ÖBB/DB EC24 „Liszt Ferenc” (1994/1995)

#terepasztal #modellvasút #EuroCity
Ebben a videóban bemutatom nektek az EC24 „Liszt Ferenc” nemzetközi vonat 1994/1995-ös menetrendi év szerinti összeállítását a terepasztalomon.

EC24 vonatösszeállítás – 1994/95: https://www.vagonweb.cz/razeni/vlak.php?zeme=MAV&kategorie=EC&cislo=24&nazev=Liszt%20Ferenc%20/%20Franz%20Liszt&rok=1994

EC vonatok Magyarországon: http://gigant.chem.elte.hu/gigant_club/mav/EC_hu.html

Szerelvény összeállítás:
Roco – 1014 007
Piko – DB Apmz
Tillig – MÁV WRm
Roco – DB Bvmz
Roco – DB Bpmz
Roco – DB Bpmbz
Roco – DB Bpmbz

Fenyvesvárad terepasztal 2020 – ősz

#terepasztal #vasútmodell #modelleisenbahn #anlage #STModell

Ebben a mai videóban a terepasztallal az elmúlt három hónap alatt történt változásokat és építési munkák eredményét szeretném bemutatni nektek.

V63 / 630 „Gigantok” – Fenyvesváradon

#V63 #ACME #mozdony #gigant #zugfahrt #modelleisenbahn #DigiTools Az új mozdonyt rögtön munkára fogtam, egy tehervonatot kellett továbbítania. Fenyvesváradon félre kellett állnia a 034-es gigantnak szerelvényével, mert a 012-es társa által húzott gyorsvonatot el kellett engednie, mielőtt folytatta volna útját.

ACME Gigant a nagyító alatt

Vasárnap délelőtt természetes fényben körbefotóztam a V63-ast, és készítettem egy direkt szuperközeli képekből összeállított bemutatót a mozdonyról, amiben elmondom a további véleményemet a modellel kapcsolatban: