Ismét bebizonyosodott, hogy Magyarországon bizony van igény minőségi vasútmodell-kiállításra, és vannak modellezők, akik komolyan veszik a terepasztal- és modellépítést. Gödöllő a tökéletes példa erre. Itt nincsenek száz méter hosszú toldozott-foltozott, modulasztalok, amiken mint a mérgezett egér szaladgálnak a különféle lehetetlen összeállítású szerelvények, nincsenek különféle házibarkács megoldások, gányolt modellek, drót nélkül közlekedő villanymozdonyok. Itt az van, amit vasútmodellezésnek lehet nevezni. Meg merem kockáztatni hogy európai szinten is bőven az élvonalban van ez a kiállítás.
A felhozatal idén is nagyon nívós volt: Martrain új asztala, Lezlinilzen pazar TT-s világa, Soós András moduljai (köztük az anno Paksinuti által készített Ó-Paks), és asztalai, Kisfaludy két varázslatos terepasztala, és Szűcs Miklós moduljai, és egy hatalmas Lego világ. Ugyan nagy volt a nyüzsgés, de mindenhova oda lehetett férni, és a jó fényviszonyoknak köszönhetően nagyon jó képek készülhettek.
A terepasztalokon kívül a vitrinekben számos pazarul kidolgozott jármű is megtekinthető volt. A Viessmann jóvoltából volt „Bütykölde” a gyerekeknek, lehetett vásárolni a Modell&Hobby, valamint a Posch Modell standján, továbbá meg lehetett tekinteni váltógyártót, és Battkát is munka közben, referenciáikkal.
A képek nagy részét a Facebook oldalamra töltöttem fel, mivel itt már fogytán van a hely: https://www.facebook.com/stmodell/
NoHAB-al a Balatonra
Idén ötven éves sokunk kedvelt mozdonysorozata, ennek apropóján a nyári menetrendben minden hétvégén két vonatpárt továbbított a 017-es gép a Balatonpartra. Hogy miért éppen a 017-es lett a kiválasztott, aki annyi év után először ismét menetrendszerinti személyvonatot vihetett? A válasz egyszerű, a 017-es rendelkezik vonatfűtő generátorral (a Bauzteni étkezőkocsinak kell az 1500V), illetve 120km/h az engedélyezett sebessége, ami nagy előny a 30a átépített szakaszán.
Az utazásra az augusztus 17-i szombatot választottam. Tervem szerint Badacsonyig utazok a 11:30-kor a Déliből induló „Tekergővel”, majd áthajózok Fonyódra, és onnan érem el célomat, Balatonfenyves alsót. Nagy örömömre a hosszúhétvégére tekintettel elég combos szerelvényt állítottak össze, 9 kocsi, és rögtön az étkező után nagy kedvencem egy Bko volt sorozva, így be is foglaltam egy üres kupét. Még indulás előtt nagy meglepetésre rámköszönt, majd beszélgetésbe elegyedtem egy kedves békéscsabai vasútmodellezővel, aki rendszeres olvasója a blogomnak, és ismerőseivel szintén ezen a vonaton utazott. Természetesen nem hagyhattam ki a mozdony lefényképezését sem, így gyorsan kattant az iPhone kamerája (azért ez, mert meg akartam fotóboltolni a képet Facebookra való feltöltés előtt, és erre a telefonon volt célalkalmazás – az út hátralevő részét már a NEX 5-el lőttem).
a kép akár a ’80-as, ’90-es években is készülhetett volna, leszámítva a vonógépünk pályaszámát/címerét, még a háttérben ácsorgó Szili, is a változatlanságot szimbolizálja
Az indulás pontos volt, én meg az ablakban lógva hallgattam ahogy felbőg a motor, és finoman, de határozottan megindul a szerelvény. Már a Mészáros utcai híd után meglepődtem, hogy mennyire fürge a mozdony a 9 kocsival, annak ellenére, hogy 120-as áttétel van benne. Kelenföldig még komótosan mentünk (sajnos elszaporodtak a lassújelek), aztán ahogy elhagytuk Hárost, kezdődött a futam. Először csak 80-100-ra gyorsultunk, majd Tárnok előtt 60-ra kellett lassítani (még mindig a 30a építése miatt), de aztán a váltókörzet után szépen oda lett pakolva a fokozat a gépnek. Mire kiértünk, 85-öt mutatott a nagy kaptató előtt a GPS-em, és valami gyönyörű dübörgés kíséretében a Martonvásári bevágás magaspontjáig 75-el jutottunk el (nem tudom, de gyanakszom, hogy 8-as 7-es pozícióban is mehettünk). Innen következett a vágta, az enyhe lejtőn már Marton kijáratnál 120-on állt a sebességmérőm, és ezt a tempót Kápolnásnyékig tartottuk is.
rendesen szedte a lábát, ahol lehetett
Hihetetlen élmény volt egy dízel vontatású vonattal a 120, főleg úgy, hogy elég jól hallatszott a lehúzott abláknál a 16 henger muzsikája. A velencei tónál letudtuk a kötelező megállásokat, majd fehérvárról is sietősen indultunk (lévén némi késésben voltunk a Tárnoki mizériák okán). Az igazi élmény Akarattya után következett. Mindenhol integető emberek, fotósok a pálya mentén, és az állomásokon, még a 71-es úton haladó autókból is integettek a vonatnak (sőt voltak akik filmezték is). Az ívekben rengetegen álltak az ablakoknál, nézték a mozdonyt, és az elsuhanó vidéket.
kamerák és fényképezők az ablakban lógó vasútbarátok kezében
ismerős ívek – annak idején rengeteget járt erre a „Svéd acéllovag”
Minden elindulás egy élmény volt, ahogy felhangzott a jellegzetes dübörgés, és egy kis füstpamacs kíséretében megindul a vonat. Sajnos Zánka-Köveskál állomáson megfogtak minket, egy Csörgő döglés miatt, de így is csak 7 perc késéssel ért a vonat Badacsonyba, úgyhogy azért jutott időm egy gyors uzsonnára mielőtt indult volna a hajóm.
klasszikus kép, minden megvan rajta, ami csak kell: NoHAB, mozdonynéző kisfiú, boldog leszáló utasok, napsütés, Balaton
A vezér valami hihetetlen érzékkel vezette végig a mozdonyt, ami készségesen szedte a lábait így 50 év szolgálat után is. Néha ledöbbentem, hogy „ez ennyire tud menni”, és hogy szinte meg sem kottyant neki a 330 tonna körüli vonat mozgatása. Sokan kételkedtek a nyár elején a projekt sikerességében, de a jó öreg gép ismét megmutatta, hogy van még kersnivalója a vaspályákon. Köszönöm azoknak, akik megszervezték a mozdony közlekedését, hogy ismét lehetett NoHAB-ozni a Balatonnál, kívánom nekik a legjobbakat, remélve, hogy jövőre is sikerül megszervezni valami hasonlót.