Roco 1047-003 H-MÁVTR

Volt ugyebár a gyártónak egy akciója, amit a magyar modellboltok először nem vettek át (azért lassan, de felébredtek), és elég jó kis lehetőség kínálkozott arra, hogy végre nekem is Roco teknőm legyen.
Egy ismerősöm szólt, hogy neki is kellene egy ilyen mozdony + még egy másik is, így hárman rendeltünk egyet-egyet némethonból. A modellbahn-lippe nevű bolt internetes felületén regisztráltam, rendeltem, és fizettem vasárnap, és csütörtökön már csöngetett is a postás a csomaggal. Átszámítva még így is a jelenlegi magyar akciós árak alatt jutottunk hozzá a gépekhez, így nagy az öröm boldogság 🙂
A Piko 007-es teknőmet meghirdettem, és új honállomást talált magának.

A gépről igazándiból nem sokat lehet írni, maga a kasztni hozza a szintet, a feliratozás, színek szépek, a kis kiegészítők a helyükön vannak. Talán az alvázon vannak csak egyszerüsített részletek. A JC mozdonynál példul a kis vezetékek mind külön fröcsöntöttek, míg a Roconál ezek egybe vannak öntve a forgóvázmaszkkal. Mindegy, egyik 19…

Ami nagyon tetszik az a plux foglalat, az újratervezett elektronikai panel, és a LED-es világítás. Ugyan én egy 16-os dekóderrel (DigiTools) használom, de így is külön lehet kapcsolgatni a zárfényeket az F1 F2 gombokkal (végre!). Analóg üzemben ha valaki nem akarja a zárfényeket, egy-egy jumper eltávolításával lekapcsolhatja őket.

Végre KK kinematika is került a gépre, így már összeérnek az ütközők az egyenesben.

Összességében nagyon jó vétel, de csak ezen az áron. Ez a gép pont ennyit ér, és egy fillérrel sem többet! Az eredeti ára bőven túlárazott, ha belegondolunk, hogy a sima JC ÖBB Taurus 40 ropi. Na, mindegy, most, hogy kijött az aranycsapat, gondolom belátta a Roco, hogy valamit lépnie kell, mert annyiért nem árulhat egy nagyszériás gépet, mint egy 750 darabos limitált szériát…

(V) 0431 375-9

A Trakció az új, hatályos járműszámozási rendszer szerint kezdte el végre az újonan felújított (festett) mozdonyait felszámozni. A dolog lényege, hogy a jármű oldalán már az új UIC számnak kell lennie, viszont az elején megtarthatja a mozdony eredeti pályaszámát (szerintem ha már át kell számozni valamit, akkor legyen egységes, és mindenhol csak az új szám szerepeljen).
Az azóta eltelt időben született V63-as, és V43-as is ilyen formátumban a járműjavítók jóvoltából. A 1375-ös mozdony üde kivétel, ugyanis nem kapott nagyobb főjavítást, csak „lemázolták”, így tökéletes alapul szolgál egy újabb Fuggerth festési variánsnak, ugyanis a kasztni teljesen megegyezik a 1346/1341/1125-el.
A pénteki nap láttam meg a gépet a M&H-ban, az egyik vitrinben, és nem tudtam elmenni mellette, így egy próba után meg is vettem. A szokásos kapaszkodó, korlát, és egyéb bizgentyűk felrakása után jött egy fél órás járatás (ez erősen javallott, mert az új mozdonyok már réz csigával vannak szerelve), majd be is fogtam egy szerelvény elé…




1125

A Trakciós vontatóállományom fejlesztése gyanánt beszerzésre került egy 1125-ös Fuggerth Szili.

A modell festése az utóbbi időben elég korrekt módon rendbe lett téve, a színek tökéletesen visszaadják az eredeti gépét, és nagyon jól passzolnak a Tillig, Roco, és ACME kocsikhoz (a 1341-es színvilága inkább a Fugi vagonokhoz illik).




Belül a jól megszokott belsővel találkoztam, dekóder be, és már kész is. A műanyag kiegészítők felszerelése után jött a bejáratás, majd a dekóder konfig. A végére egész szépen belőttem a gyorsulás lassulás értékeket, hogy élethűen mozogjon a jármű.