A szégyenfalról – véleménycikk

Van ez az oldal, amit úgy hívnak „vasútmodell szégyenfal”. Nehéz erről beszélni, mert elég komplex a probléma, ami életre hívta, megpróbálom mégis leírni róla, hogy mit gondolok.

Jónéhány éve már hogy először egy zárt csoportban beszélgetés indult arról, hogy egyre többen észrevették azt, hogy amiatt, hogy mindenki mindent is megoszt elkezdtek a háttérbe szorultak a minőségibb tartalmak, és keveredett a játékvasutas és a modelles tartalom, ez utóbbiak kárára, amiből konfliktusok is voltak szép számmal a tagok között. Ha jól emlékszem, akkor arra jutott ott az a csoport, hogy ezen úgy lehet segíteni, hogy több igényes szép munkát osztunk meg a csoportokban, így legyen miből inspirálódnia a tagoknak, illetve hogy ezzel billentsük vissza picit a mérleg nyelvét úgy, hogy ne sértsünk meg másokat.

Aztán egyszer csak felbukkant ez a szégyenfal. Itt olyan dolgok kerültek megosztásra, amiket az oldal alapítói kifogásoltak. Először csak linkekkel, majd screenshotokkal (mivel ki lettek rugdosva egy csomó csoportból). Az elején sok tényleg kirívó dolog be lett rakva (én főleg a különböző terpasztalnak titulált tárgyak jófogásos hirdetésein rökönyödtem meg, amiket néha 100 ezrekért hirdettek). Aztán elindult az egész abba az irányba, hogy már privát üzengetéseket tettek ki, célzottan ugyanazokat az embereket rángatták elő, és hurcolták meg akiket aztán név szerint minősítgettek is (hozzáteszem oda-vissza, szóval a másik oldal is sáros volt a buliban – okos enged…), és sorolhatnám.

Mostanra nagyjából eljutott oda az egész műsor, hogy már láthatóan azt sem tudják az oldal megálmodói, hogy mit is akarnak. Egy szimpla „hogyan kössünk bele bárkibe és bármibe” szintre süllyedt a dolog. Persze a főkolompos nagyon ügyesen csűri, csavarja a mondandóját mindig pont abba az irányba, hogy látszólag mindig neki legyen igaza.

Ha logika nélkül csak hülyeséget beszél össze-vissza az ember, akkor egy idő után magával is szembe fog találkozni.

Legutóbb már én sem tudtam szó nélkül hagyni egy dolgot. Azon méltatlankodtak, hogy milyen dolog az, amikor félkész asztalokról raknak fel képet (illusztrálva egy szerintem normális kis asztalról készült fotóval). Igen, jól olvassátok, ezen méltatlankodtak.

Megjegyeztem nekik, hogy azért kicsit átestek már a ló túloldalára, és hogy ideje lenne a valóságtorzító mezőt amit maguk köré építettek egy mellőzni. Ezt írtam: „Sajnos szerintem kezditek egy kicsit saját értelmezésetek szerint torzítani a valóságot. Egyébként azt kérdezném, hogy szerinted az oldal beváltotta a várakozásaitokat? Tényleg több minőségi munka kerül a figyelem középpontjába, vagy csak az önigazolásotokat találjátok meg újra és újra benne?

A fenti kérdés szerintem nagyon fontos, és nem igazán tudott az illető logikailag is megálló igen választ adni. Ő így gondolta, hogy erre ez a jó válasz: „Nem az volt a cél, hogy több legyen a minőségi munka látványa, teljes tévedésben vagy, ha így látod.” – értem, szóval ezeket az embereket zavarja az hogy nem látnak számukra megfelelő minőségű munkákat (ami elég szubjektív) az online térben, majd létrehoznak egy oldalt azért, hogy idézem: „Szerintem igen, az volt a cél, hogy megszűnjön a „kártékony csend”, tehát a terv teljesült. Minden ezent túlmenő aktivitás már csak „extra profit”.” – de nem céljuk hogy több minőségi anyag kerüljön fel (megjegyezném az idézet írójának bizonytalanságát amit a mondat elején található „szerintem” szócska árul el).

A legérdekesebb rész viszont csak ezután jött amikor ezt írta: „Ismétlés jelleggel: nem dolgunk a helyzet megoldása, a Szégyenfal a jelent elemzi, és a jövőt csak opcionálisan firtatja. Érdekes, hogy érdemi ötletek nem nagyon jönnek! Hogy is van ez? Te vagy bárki más milyen lépést tett a szemétáradat ellen? Hány éves próbálkozás lett a kukába dobva a szép szavakkal, meg a blogok tömkelegeivel, amire SEMMIT nem reagáltatok, Ti, mint Modellezők?? Most, hogy kiborult a szarosvödör kb két éve, most meg ez nem tetszik? Hát ki hagyta hogy ide kelljen folyamodni? Na ugye…” – itt, ha jól értelmeztem az van, hogy az költő gyakorlatilag az általa „modellezőknek” titulált társaságra hárít mindent. Nem mellesleg pont azokra, akiknek a munkáit, tanácsait hiányolja, majd azért még odabiggyeszti, hogy hát neki nem dolga a helyzet megoldása (szóval oldja meg más).

Felhívtam neki is a figyelmét egy olyan aprócska részletre, hogy attól, hogy megszűnik a „kártékony csend” még nem fog több igényesebb munkát posztolni senki. Engem pl. nem inspirál egy videó vagy fénykép elkészítésére az hogy egy ilyen oldalon azt látom hogy jót csámcsognak valakinek a dolgain.

Összefoglaltam neki kicsit rövidebben a dolgot: „Összefoglalom hogy szerintem mi a legnagyobb probléma ami az egész itt elkezdett tevékenységgel kapcsolatban egyre jobban megmutatja magát. Ti itt azt rójátok fel másoknak hogy nem tanulnak, hogy nem befogadóak a tanácsokra, a kritikára, a véleményre. Erre pontosan ezt a viselkedést vélem részetekről is felfedezni. Szépen beástátok magatokat a lövészárokba valahol Verdun mellett. Így ezzel a módszerrel soha sehova nem fogtok eljutni, ez nem lesz megoldás semmire. Ha ezt nem ismeritek fel magatoktól, akkor kár pazarolni a karaktert. Azt az önreflexiót amit ti elvártok másoktól illene magatokon is gyakorolni.” – sajnos nem értette, mert még rátett egy lapáttal az illető, és jól odamondta, hogy hát tegyek én azért, hogy változzon a helyzet.

Szeretném ismételni, hogy a megoldások megvitatása nem egy Szégyenfal teendője. A „modellező” csoportokban meg nem hogy a megoldásokat nem keresitek, de még maga a probléma sem kerül úgy szóba, ahogyan kell, sőt sehogy! Tehát a szégyenfal máris előrébb jár. Előrébb akarsz lépni? Akkor zavard fel a csoportok vizét a témával, semmi akadálya nincs (egyelőre, amíg le nem tilt a díszes társulat). Na akkor majd újra várunk itt, a lövészárokban, nem leszel kitaszítva csak amiatt, mert megpróbáltál a sötétségbe fáklyát dobni 😉

Komoly a gond. És ugyanazokat a dolgokat ismételgeti az illető, amiből megtudtuk, hogy: bolti dolgokat nem szabad feltenni a terepasztalra, ha nem antikoljuk porrá a járműveket és az asztalt, akkor az sem jó, nem szabad építés alatt álló létesítményről képet feltenni, és a legfontosabb, csak neki lehet igaza.

Amit nem tudtunk meg, az pedig az, hogy eme oldal létrehozásán kívül ő mit tett le az asztalra. Merthogy amikor ez felmerül akkor beindul a hárítás, a tagadás, illetve letudja azzal, hogy attól még hogy ő semmit nem mutat még lehet véleménye.

Sajnos sikerült feltüzelnie pár erre fogékony embert aki aztán most ezen felbátorodva beállt ide és gyarapítja az oldalt.

Azt tudom üzenni az oldal alapítóinak, hogy a fotelszakértés, és a másik emberek minősítgetése helyett azt az időt szánják arra, hogy valami értéket alkossanak a témában. Ezzel biztos többet tennének az ügynek amit képviselnek, mint a szégyenfal üzemeltetésével.

Miért nem szeretem a fotelszakértést? – véleménycikk

A mai világban mindenkinek lehet véleménye bármiről. Ez azonban egy kétélű penge, főleg olyankor, amikor igazi hungarikumként a fotelből osztják az észt emberek dolgokról, amikről csak egy kétes felbontású netes képet láttak. Mi a baj ezzel? Szerintem az, hogy iszonyatosan destruktív. Figyelem, véleménycikk!

Miért nem készítek modellbemutatót katalógusképek meg webshopos ikonok alapján? Mert szerintem egy akármilyen modellt csak akkor tud az ember hitelesen bemutatni, ha legalább a kezébe tudja venni. Képzeljük el, hogy milyen lenne mondjuk egy TopGear epizód, ha a műsorvezetők egy 800×600-as telefonos kép alapján mutatnának be nekünk egy kocsit, és vonnának le messzemenő következtetéseket a vezetői élményről anélkül, hogy egyáltalán a volánja mögé ültek volna valaha. Ugye érezzük, hogy vannak dolgok, amik így nem működnek.

Ilyen dolog a modellek véleményezése is. Nem kell megvenni, de legalább addig el kell jutni, hogy a boltban kiveszi az ember a dobozból, megnézi, esetleg megfuttatja azon a pár méter próbasínen ami ott van. Az nem megy, hogy egy mozdony futási tulajdonságairól úgy ír valaki, hogy csak egy fényképet látott róla a neten, de nem lehet a maszkolási minőséget, és a feliratokat sem látatlanban megszakérteni.

Miért? Csak mert én mondom? Ennél azért többről van szó. Nyilván nem lehet 100%-osan objektíve beszélni/írni egyetlen modellről sem, de azért valamilyen keretrendszert fel tud állítani az ember.

Külső, forma, kiegészítők, részletek, festés, feliratozás, belső, elektronika, funkciók, hajtás, menettulajdonságok. Ismerős? Általában amiket bemutatok ott ezeken szoktam végigmenni. Az viszont látszik, hogy csak akkor lehet bármi érdemlegeset mondani ezen dolgokról, ha a modell minimum ott van az ember előtt.

A boncasztalon: kézben a saját szemem előtt van az amiről beszélek, amit bemutatok, és amiről véleményt mondok.

Az egyik probléma amikor egy fotó alapján akarjuk megszakérteni az adott dolgot az, hogy sok esetben nehéz eldönteni, mi a fényképező optikai hibája, mi a jpg tömörítés hibája, és mi tartozik magához a tárgyhoz. Ugyanaz a modell teljesen máshogy mutat egy nagylátószögű képen, mint egy normál objektívvel fotózotton (cca. 45-56mm 35mm ekvivalens gyújtótávolságú).

Ugyanaz a mozdony, mégis más a perspektíva. A lenti első kép alapján bajos lenne megállapítani, hogy melyik elem mivel párhuzamos. A kasztni enyhén meghajlottnak, kiflinek tűnik a párnatorzítás miatt.

iPhone SE2 hátlapi kamera, körülbelül 26mm (ekvivalens) gyújtótávolság itt egy picit görbül már a tér, és vele a mozdony
Az egyik leggyakoribb hiba amit a fotó alapján szakértők elkövetnek. Nem veszik figyelembe a fényképező torzítását, húznak egy egyenes vonalat, és arra jutnak, hogy nem egyenes az eresz. Pedig de.
Sony A6000 + Sigma 30mm F1.4 (45mm ekvivalens) gyújtótávolság, itt már minimális a torzítás

Aztán ott vannak a különböző egyéb torzítások, hordó/párna, kromatikus aberáció, fénytörés. Ezeket csak akkor tudjuk kivenni a képletből, ha ismerjük a készüléket, amivel a fotó készült (lightroom-ban például van lehetőség valamilyen mértékig korrigálni ezeket). A jpg tömörítésnél is rengeteg információ elveszik, torzulnak a színek, az éles vonalak cikkcakkosodhatnak.

A bal oldali képen torzultak a színek, nem is csoda, 10-ed akkora méretre van tömörítve, mint a jobb oldali. Ez alapján nehéz megmondani, hogy jó-e a jármű színe.
Egy jó kis kromatikus aberáció. A nyíllal jelölt részen balra kék, jobbra piros irányú átmenet jelentkezik az éles kontrasztos fekete vonal mellett. Nem a tamponozás hibás.
Tipikus webshopos felbontású és tömörítésű kép, tele tömörítési hibákkal (színtúlfolyás, szivárványosodás, részletek elmosódása). Sok sikert annak aki ez alapján akarja eldönteni, hogy jó-e a modell.

A következő gond szerintem, a tapasztalat hiánya. Hogy ítéljük meg a jármű futási tulajdonságait úgy, hogy nem járattuk meg a terepasztalon? „Azt hallottam?” vagy „a gyártó másik mozdonya is rossz hajtással rendelkezett, akkor ez is„? Nagyon komoly hiba ezen az úton elindulni. Azonban ahogy látom a leghangosabbak szerint ez a hozzáállás teljesen rendben van. Szerintem meg nem.

Nem hasraütésre mondtam véleményt a fenti videón látható MTB mozdony futási tulajdonságairól. Időt és fáradtságot nem sajnálva, különböző helyzetekben valós körülmények között kipróbáltam, hogy teljesít. Igaz egyszerűbb lett volna látatlanban megírni, hogy „tapadó gyűrű nélkül elkapar, meg hangos a hajtása mert másik MTB gépeké is az”, ahogy tették ezt páran, de az nem túl korrekt hozzáállás szerintem, főleg, hogy ez a két állítás nem állja meg a helyét.

Teljesen kizárt, hogy fotó alapján véleményezzünk valamit? Szerintem nem, merthogy vannak dolgok amiket azért meg lehet állapítani, és bizony segítség is lehet egy-egy jól elkészített fénykép vagy videó. Nagyvonalakban látszanak az arányok, az összhatás, feliratok, viszont a részletekbe belemenni már nem érdemes, mert téves következtetéseket vonhat le az ember.

Piko V43 handmuster a gyártó videójából. Ránézésre nagyvonalakban látszik, hogy az arányai rendben lehetnek, és hogy körülbelül milyen részletekre számíthatunk a végleges modellen. Részletekbemenő következtetést azonban hiba lenne egy ilyen képből levonni.

Ha nem vagyunk egyértelműen biztosak, akkor nem lenne egyszerűbb inkább annyit mondani, hogy „bocs, de a kép alapján ez meg az nem dönthető el egyértelműen„? Mindenképpen hiányos információk, homályos képek alapján kell sokszor téves következtetéseket levonni, és ezzel telekürtölni az online tereket?

„Csak egyben eladó”

Gondolom ismerős a címben szereplő mondat mindenkinek aki börzézett az elmúlt években. Nekem is. Nem tudom ki hogy van vele, de szerintem az egyik leginkább bosszantó dolog, és nem csak hazai oldalakon, hanem pl. az eBay-en is egyre inkább jelen van.

Ahogy gyűjtögetem szépen a különböző nemzetközi és hazai járműveket, időről időre belefutok olyanba, hogy egy-egy hiányzó járművet meghirdetnek, azonban több másik, jellemzően már nekem meglévővel vagy számomra érdektelennel együtt lehet csak vinni, külön nem. Nem, most nem a kompletten egyben kapható szettekről beszélek, mint a Hungária, vagy a Meridian, hanem olyanokról, hogy pl. 5 MÁV GOSA kocsi, 4 egyforma pályaszámú (természetesen a 005-ös), és egy másik pályaszámú, ami nekem kell(ene). És jön a dilemma: 4-5 kocsi egyben, nekem belőle csak egy kell, az ami nincs meg. 100 ezres ár az egészért. Megvegyem, majd utána adogassam el belőle ami nem kell? Vagy hagyjam, és majd lesz eladó külön is? Jó kérdés. Az eladók általában nem állnak kötélnek. Jönnek az olyanok, hogy „ha nem megy el így megtartom„, meg a „nem akarok egyesével a postára járni a kocsikkal” és a „nincs nekem időm dobozolgatni egyesével őket” valamint a „nekem ez így egy szett„. Volt olyan, akinek mondtam, hogy engem az sem érdekel, ha majd egy hét múlva a másikakkal egyben adja fel, nem kell ezért az egyért postára menni. elutalom neki előre, aztán küldi amikor neki megfelel. Nem. Nem jó. Hát OK, akkor inkább hagyjuk. Majd lesz másik.

A legextrémebb amiket látok azok a különböző mixek. Valami DB-s mozdony, néhány váltó, egy fél körpálya, meg két teherkocsi, vagy pl. „komplett gyűjtemény” millió össze-vissza járművel, milliós áron. És természetesen „csak egyben”.

Én ezt soha nem fogom megérteni. Adtam már el néhány dolgot, és szerveztem össze találkozót már el egy darab R4-es ívért meg egy váltóért is, tettem kerülőt hazafelé, 2 csörgő kerék okán, és oldottam meg hétvégén családlátogatás felé odaúton dekóder eladást is. Én mindig belegondolok abba, hogy sokszor van az ember a modellezésben úgy, hogy már csak egy-két dolog hiányzik, és nem csak jármű. Akár egy sín, egy állítómű, stb. Ennyire azért szerintem lehetünk rugalmasak nem?

A profiknak minden könnyű

A címben említett gondolat jött szembe már nem először velem ilyen-olyan fórumokon, és gondoltam írok pár sort arról, hogy nekem mi a véleményem erről a hozzáállásról.
Nem is tudom már ki volt az, aki először belökte egy kommentfolyamba ezt a felvetés. „Ja, te profi vagy, neked könnyű szép terepasztalt csinálni”. Igen, mert ez nyilván így működik. A „profi” csak úgy lesz. Egyszer felébred az ember, és bumm, csak úgy kirázza a kezéből a szebbnél szebb terepasztalokat, modelleket, hirtelen ért az elektronikához, fejből számol binárisan CV29-et, és amúgy is neki onnantól kezdve könnyű. Sőt lehet hogy már így is született. Profin.
Jó, a viccet félretéve az, aki ilyet leír, és komolyan is gondolja, szerintem hatalmas félreértésben éli az életét. Én nem tartom magamat profinak, tudom, hogy még mennyi mindenben fejlődhetek, cserében tudom, hogy az a szint ahova eljutottam, nem egy-két nap vagy hét munkája, hanem éveké, évtizedeké.
Nézzük meg az én történetemet, és kezdjük az elején. Valamikor 1991-92 körül a nagyszülőktől kaptam egy PIKO startszettet, gőzmozdonyos alap cucc, oválpálya és két teherkocsi. Playtime. Egy évre rá lett hozzá egy E69-es (természetesen gumiszíjas hajtással) szett is. A nagypapa ekkor leszögelte a pályát nekem egy 160×100-as furnérlemezre. Ez volt a „terepasztal”. Különböző helyekről guberálva lettek hozzá művirág maradványok, és moszatok, illetve felhasználtam a szerény kis matchboxgyűjteményemet is. Az állomást kartonpapírból vágta ki nekem anyu. Évekig ez jelentette nekem a vasútmodellezést.
Ahogy teltek az évek, gyarapodott a járművek száma, és a kezdeti oválpályát felszedve ugyanarra a lapra egy kicsit komplexebb vonalvezetést építettem (természetesen az ekkor számomra zsebpénzből elérhető, jellemzően használt U profilos sínekből). Semmilyen komolyabb segítséget nem kaptam, egyedül Gerhardt Throst könyve volt kéznél, amiből próbáltam ellesni a fortélyokat. 1998-ban megtoldottam egy barátom segítségével az asztalt, és minden irányból kapott pár centi bővítést, ami így 200×150 centire nőtt. A régi belső vonalvezetés mellé épült egy újabb külső kör is, analóg vezérléssel, szakaszolással. 1999-ben kaptam meg életem első magyar mozdonyát, egy GySEV M41-est. Igen, ezt, mert nem volt más a boltban. Ennek is örültem, mint majom a farkának, végre volt mit kapcsolni a By, By, és Bdh kocsijaim elé. Ez a terepasztal ebben a formában 2002-ig bírta, sajnos a felhasznált furnér lemez olyan mértékben megvetemedett, hogy meg kellett válnom tőle.
A második asztalt már bölcsebben kezdtem el építeni. Rétegelt lemez, lécváz, és a közben beszerzett PIKO pályatervfüzet egy módosított vágányterve volt a kiindulás. A vágányanyag, ismét U profilos, részben az előző asztalról bontott, részben szintén használt volt (ekkoriban finoman szólva sem volt lehetőségem arra, hogy I profilos vágányokat engedjek meg magamnak). Ezen az asztalon szerintem rengeteget tanultam. Elsősorban a temérdek hibából, amit elkövettem, de ekkoriban kezdtek elérhetővá válni az internetes fórumok, és különböző modellezők blogjai, így innen is próbáltam tudást elsajátítani. 2006-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy az érettségi után talált hétvégi munkámmal szerzett tőkéből Roco I profilos vágányzatra cseréljem a szinte már teljesen használhatatlan Piko, és Fuggerth síneket. Az átépítés még analóg üzemre készült el, egy év múlva viszont már digitálisan kezdtek el a járműveim futkosni. Ezt az asztalt sem kerülhette el a vetemedés réme, így ez, és a tény, hogy a 235×135-ös méretű dikikör elég unalmassá vált, arra sarkallott, hogy új létesítményt építsek.
A blogolást is ekkor kezdtem el, 2009-et írtunk ekkor. Az új asztal építése már végigkövethető volt itt, online. Sok korábbi hibát már nem követtem el, és ugyan még mindig elég sok kompromisszumot kellett elkövetni a helyhiány, és az anyagiak miatt, sikerült egy olyan valamit megépítenem, ami három költözést és a hozzátartozó mozgatást is kibírta. Az évek folyamán sokmindent módosítottam az eredeti asztalon, építettem hozzá egy hevenyészett toldást is, illetve a 2014-ben a Miniversumban szerzett tapasztalataimat is felhasználva PC-s vezérlést csináltam. A 4 hónap amit a Miniversum vezérlőjében eltöltöttem, rengeteg mindenre megtanított. Személyesen találkoztam az építés utolsó hónapjában sok modellezővel (csak hogy pár nevet említsek, Paksinuti, Szűcs Miklós, és még sokan mások), akik a terepasztalon dolgoztak, és sok fortélyt sikerült ellesnem tőlük, mint ahogy az üzemeltetés közben is rám ragadt valami minimális Martisz Gábor, és a vezérlős társaim tudásából tapasztalataiból. Nem titkolom, hogy a legnagyobb inspirációt tőlük kaptam a jelenlegi asztal építéséhez. Azok az elemek, az a hangulat, amit próbálok megidézni, innen ered. Látom viszont azt is, hogy akármennyire készültem neki a dolognak, azért elég messze vagyok még attól a szinttől, de talán jó irányba haladok.
Miért írtam meg ezt a kis történetet? Azért, mert így talán jól látható, és érthető, hogy miért is nem könnyű. Képzeljük el, ha nekem – aki csak a fent említett modellezők féklámpáját látja valahol a távolban – ennyi időbe telt eljutni oda, ahol ma vagyok, akkor mennyi idő, és energia lehet egy olyan modellezőnek, aki olyat tesz le az asztalra, hogy mondjuk méltónak találják kiállítani a terepasztalát Gödöllőn, vagy díjat nyer egy modelljével egy versenyen.

A minőség hanyatlása?

Az utóbbi időben egyre jobban a szemem elé került egy elég aggasztó jelenség, és most erről szeretnék írni. Nem tudom máshogy megnevezni, csak úgy, hogy ez egyfajta lassú hanyatlása a minőségi tartalmaknak.
Először YouTube-on kezdtem észrevenni, hogy rengeteg pocsék videót dob fel a rendszer vasútmodellezés témakörben (is), és hogy eléggé sokat kell görgetni, szemezgetni, míg találok valami érdemlegeset. Rengeteg hosszú, struktúrálatlan mobiltelefonos videó, igénytelenül összevágva (vagy vágatlanul felrakva), hosszú percekig a dilikörön TGV sebességgel száguldozó vonatok, egy-egy járműt bemutatni próbáló lelkes, ámde gyakorlatlan modellező, stb… Még úgy is, hogy az elmúlt évek során tucatnyi igényesnek mondható csatornára iratkoztam fel, tele van ilyenekkel az ajánlóoldal, és legtöbbször, ha nem keresek rá direkt az ismert modellezőkre, terepasztalokra, nem nagyon dobja fel őket a rendszer. Ugyanez megfigyelhető a FB csoportokban is. Irdatlan mennyiségű tartalom, mindenki mindent (és ezt most szó szerint értem) feltölt, és utána várja a like-okat. A like-ok meg a dícsérő szavak bizony jönnek, minőségtől függően. Ez azonban pont fordítva működik, mint ahogy elsőre gondolnánk. Egy-egy komolyabb alkotás jellemzően alig kap figyelmet (borzasztó látni, hogy milyen remekművek mennyire kevés kommentet, lájkot kapnak), miközben az NDK startszettes Piko gőzős a konyhaasztalon két vagonnal meg egy vécékefe fenyővel a háttérben százasával kapja az elismerést, meg a dícsérő szavakat.
Ennél a pontnál az olvasók egy része joggal azt gondolná, hogy mennyire irigy vagyok, hogy nem az én cuccaim kapják a lájkokat. Igazuk van, de ami nekem a saját dicsvágyamnál jobban szúrja a szemem, az hogy ez nem csak engem érint, sok másik hazai, és külföldi modellezőnél is hasonló dolgok körvonalazódnak. Méltatlanul kevés emberhez jutnak el ezek a munkák, holott pont ezek lennének azok, amik szerintem inspirációt kellene hogy adjanak azoknak, akik egyenlőre még csak a szőnyegen járatják a vonatokat. Ezektől a modellezőktől kellene eltanulni azokat a technikákat, trükköket, amik aztán képessé teszik az embert arra, hogy hasonlóan szépet alkosson. Az internet hőskorának számító 2000-es évek elején/közepén én pl. a Martrain terepasztal weboldalát szó szerint rongyosra olvastam, sok másik hasonló klasszissal (pl. Paksinuti, Dampf, stb.) együtt. De nem. Most kevés kivétellel nem ezeket a munkákat lájkolják, és osztják, a sok poszt között elvesznek, mert a mennyiséggel sokuk nem tud, és/vagy nem akar versenyezni.
Egy szépen kidolgozott terepasztalt évekig tart elkészíteni, egy modell átalakítása, antikolása hetek, hónapok munkája is lehet. Azok akik minőséget próbálnak leteni az asztalra, sokkal kevesebb tartalmat tudnak előállítani, mint az, aki csak készít egy fotót egy mozdonyról az íróasztalon. Egy 10 perces random vonatos videót nekem olyan 4-5 óra csak felvenni, és további 3-4 mire megvágom, megszerkesztem (és ez valami olyan, amin csak mennek a szerelvények). Egy fénykép is sokszor 15-20 perc, mire olyan lesz, hogy azt fel merjem tenni a netre. Ez csak az én tapasztalatom, de szerintem sokan vannak hasonló cipőben. Napi szinten lehetetlen szerintem egynél több értékelhető képet posztolni, illetve heti 1-2 videónál többet feltölteni. Sok olyan modellező van, aki évente tesz fel néhány vieót, vagy újabb galériát. Ők egész egyszerűen láthatatlanok lettek az utóbbi időben. A FB és a YouTube egyszerűen azokat díjazza, akik tonnaszám ontják magukból a képeket, videókat. Ilyen mennyiségben, viszont szerintem nem lehet minőséget alkotni, főleg, ha az embernek ez csak egy hobbi amit a néha szűkös szabadidejében csinál. Szerintem nagy mennyiségben csak gyenge tartalom gyártható, többek között ez is oka lehet annak, hogy miért lesznek ezek a megosztások olyan népszerűek. Egyszerűen sok van belőlük. Ez a szomorú valóság.
Mit lehet tenni ellene? Per pillanat véleményem szerint max. annyit, hogy ne csak megszokásból adjunk lájkot, és éljünk építő jellegű kritikával, hogy a lelkes modellező legközelebb valami szebbet oszthasson meg, és fejlődjön. Csak annak jutalmazzuk egy pacsival, pozitív kommenttel a képét, videóját, aki szerintünk azt megérdemli, megüti azt a szintet amiről azt gondoljuk, hogy mi is szeretnénk eljutni oda.

Mit gyűjtsek? – I. rész

Jó kérdés. Én is sokszor elgondolkoztam már rajta, mert amilyen egyszerűnek tűnik (pl.: magyar vonatkozású modellek), valójában olyan nehéz. Amikor az ember belekezd a vasútmodellezés nevű hobbiba, általában már van valamilyen elképzelése a célokkal kapcsolatban (terepasztal, gördülőállomány, stb.). Ezek a preferenciák az idővel módosulhatnak, de azért a legtöbb modellező igyekszik hű maradni a kezdetekben lefektetett alapokhoz, hiszen képtelenség lenne mindent összegyűjteni.
Milyen támpontok vannak, hogy és mit érdemes gyűjteni, mit modellezzünk a terepasztalon? Szép nagy kérdéskör ez, járjuk hát egy kicsit körbe a saját példámon keresztül.
Amikor még réges-rég elkezdtem a vasútmodellezést, a magyar vonatkozású modellek gyűjtése mellett tettem le a voksomat (ezen belül is a MÁV/GySEV vonalon). Ez így nem tűnt nagy falatnak, de az évek folyamán azért beláttam, hogy bizony egyre inkább kezd az lenni. Először valahol 2006-07 körül kezdett kibontakozni a gond, amikor a MÁV-ot szétválasztották, létrejött a START, a TRACKIÓ, és elkezdődött a járművek feliratainak cseréje is. Ez bizony korszakváltás. Addig Ep.V volt, ekkor viszont beköszöntött az Ep.VI. Az átmenet évekig tartott, és még 2008-ban is lehetett látni régi feliratozású járművet (mivel az akkori arculatot jellemzően fővizsgák alkalmával kapták meg a járművek), de végérvényesen két részre szakadt valami.
Emlékszem, ekkoriban a modellezők között voltak akik rögtön már csak a START-os járműveket keresték, és a régi motorosok, akik a sima MÁV-ost gyűjtötték. Tovább bonyolította a helyzetet a MÁV-TRAKCIÓ beolvadása a START-ba, illetve az újabban főjavított (és „esztétikai” feljavításon átesett) járművek megjelenése, a korábbitól teljesen eltérő festéssel (lásd CAF főjavítás, stb…). Az eddig szép egységes H0-s MÁV-os járműállományba beszivárogtak a START-os, és TRAKCIÓS elemek. Az átmeneti időszak megjelent a terepasztalomon is: MÁV mozdony, START szerelvénnyel, és fordítva.
Volt egy pont amig nem zavart a dolog, a határt azonban meg kell húzni, mert könnyen belátható, hogy lehetetlen minden MÁV vagy START járművet összegyűjteni, és ha az ember szerelvényekben gondolkodik, akkor bizony könnyen bajba tud kerülni (nem túl szerencsés a korszakok túlzott mixelése, főleg egy szerelvényen belül). Hogy úrrá legyek a káoszon, csináltam egy excel táblázatot, amiben elkezdtem összeirogatni az aktuális járművekből kirakható különböző lehetséges szerelvány-összeállításokat. Húztam egy vonalat, és ami nem illett bele a terveimbe, az ment a börzére. Szerencsére nem voltam soha olyan modellező aki ész nélkül vásárolt, ezért csak minimális mozgás volt nálam.
Mindig igyekszem úgy kiválasztani a megvásárlandó járműveket, hogy azok passzoljanak valamelyik szerelvényembe, és figyelek arra is, hogy ne legyen két egyforma pályaszámú járművem. Ez néha önmegtartóztatásal jár, cserébe viszont a lehetőségekhez képest valóshoz közeli állapotok jeleníthetőek meg a terepasztalon. Ha egy intervallumot kellene belőnöm, amit meg próbálok idézni, akkor az a 2004-2008 közötti időszak lenne. Itt még bőven voltak sima MÁV-os járművek, de mellettük már elkezdtek az időszak vége felé megjelenni a START-os kocsik, és Trakciós mozdonyok is, azonban ebben az időszakban még bőven előfordultak kevert összeállítások.
Végezetül pár kép a sajátjaim közül, amik a kérdéses időszakban készültek:

Vegyes felvágott - a bal oldali B kocsi még régi feliratozású (sőt MÁV-os), az előtte lévő B már START-os, a legelöl található Ao pedig régi feliratozású, de már nem MÁV, hanem START-os. Az évszám: 2008

A fenti kép H0-ban

2011 - C+K-s csörgő, Trakciós felirat nélkül! (elöl sem volt), START-os Posta Bhv kocsikkal

2008- Régi osztályjelölés, és utólag odatapasztott START matrica a BDt-n, Trakciós mozdony, és START-os Bhv-k. Tarka-barka ez is.

GySEV szerelvény - az évszám szintén 2008, a 333-as szili már Raaberbahn-os

2009 - Cirmos szili, mögötte piros, és kék halbik