Vége

Ennyi volt. Legalábbis az extra.hu-s weboldalamnak. A szolgáltató fizetőssé tette a szolgáltatást, és amíg nem sikerül másik tárhelyet találni, szünetel az stmodell weblapja, úgyhogy marad a blogolás egyenlőre. Az asztal most éppen csinosítgatás alatt van, majd teszek fel képeket, hogy miként halad a munka.

Új szerzemény

A hétvégi börzén sikerült beszereznem egy másodosztályú piros-szürke festésű ÖBB EC-kocsit. Az ár jutányos volt, mint ahogy a börzén megszokott, gyakorlatilag a bolti összeg kétharmadáért sikerült hozzá jutnom a null kilométeres kocsihoz, amivel végre párt kapott a már korábban beszerzett ÖBB Bmpz-m (már csak egy 1014-es hiányzik…). Egyenlőre két MÁV CAF elé soroztam be egy rövid EC vonatba.



A múlt héten programozgattam egy kicsit a mozdonyokat is, és kipróbáltam az együtt-járási címet, amivel két gépet lehet szinkronban vezérelni. A lényeg, hogy lehetőleg ugyanolyan mozdony legyen mindkettő, és az egyiknek meg kell adni a másik címét, mint Consist address (szerelvénycím), és azután ez a mozdony a másikkal szinkronban fog működni. Játszottam egy kicsit, a két 1047-esen próbáltam ki a dolgot. Jól néz ki az előfogat, persze inkább csak nagyobb asztalokon van létjogosultsága az ilyen használatnak, mert nálam három kocsival már nem nagyon fér be a szerelvény az állomásra (két kocsival meg furán néz ki a dolog). Egy biztos, a tapadással ilyen üzemnél nem lehet gond 😉 .

Szintén a múlt héten gyarapodott a parkoló is, érkezett néhány gumikerekű járgány is…

Ingavonat világítás

Habár múlt hétvégén sikerült a börzén beszereznem a Digitools féle világításpaneleket, csak mostanra készült el az ingavonatom világítása. Két panelt rendeltem, mert a szürke Bhv-ben már volt egy másik fajta digitális panel.
A szerelés viszonylag könnyen ment, a megfelelő számú LED felszerelése, és a puffer-kondenzátorok beforrasztása után már kész is volt a világítás. Egyedüli fejtörést a vezérlőkocsi okozott. A probléma az, hogy jelenleg nincs vezetőfülke-imitáció (habár a ZZemokinál azt mondták, hamarosan elérhető lesz ez is), a kocsiban, így egy ideiglenes kényszermegoldást alkalmaztam, ami ugyan nem szépségdíjas, de működik (ennek egyetlen baja az, hogy zárfényt nem tudtam már belerakni). A fehér LED-et felforrasztottam a nyákra, majd kimértem, hogy nagyjából hol kell lennie, hogy beletaláljon a fényvezető prizmába, és szépen behajlítottam a diódát a megfelelő pozícióba, így kívülről alig látszik a lába. Hogy ne világítsa be a teljes kocsit a LED, szigszallaggal leragasztottam a hátulját, és az oldalát, így csak viszonylag kevés fény szűrődik ki belőle. Tudom, kicsit sufni-tuning, de amint találok jobb megoldást, kicserélem.


A szerelés után jött a programozás, és tesztelés. Első körben kell adni neki egy címet, amin kapcsolható lesz a világítás, majd meg kell adni a szerelvénycímet (consist address), ami annak a mozdonynak a címe, ami vontatja a kocsit, hogy menetirány szerint kapcsolja a fényszórókat. Ez esetemben a 1299-es szili címe volt. Gyors teszt, és siker. A mozdonyon is eszközöltem némi beállítást, mégpedig azt, hogy toló üzemmódban letiltottam a fényszóróját, így az nem világít fölöslegesen az utolsó kocsi hátuljába. Egyébként a világítópanelben még be lehet állítani a sebességfüggő világítást is, ami a Bhv kocsik jellegzetes fényváltását imitálja, amikor akkumulátorról átkapcsol generátorra. Ez egész jópofa dolog, érdemes bekapcsolni, mert hozzátartozik az igazi elővárosi “életérzéshez”.



Az ingavonat most már így teljes, kapcsolható belső világítással, és menetirány szerinti főfényekkel.

LokProgrammer

Elérkezettnek láttam végre az időt, hogy beruházzak egy olyan eszközre, amivel végre be tudom állítani a mozdonyaim dekóderét (a Piko Digitális cuccal – amim van – ugyanis csak a mozdonycímet lehet állítani 🙁  ).
A választásom az ESU LokProgrammer2-re esett. Sokat olvastam már róla különféle oldalakon, és nagyon megtetszett nekem. A probléma csak az volt vele, hogy gyakorlatilag beszerezhetetlen. Több boltban voltam, néztem webshopokat is, de szinte sehol nem volt. Meglepetésemre a Váci úti M&H-ban volt belőle egy darab, (a webshopban nem találtam) amire gyorsan le is csaptam.
Szerencsére pont volt egy méteres próbapályám itthon, úgyhogy a telepítést követően hozzá is fogtam a mozdonyaim beállításának. Az installálás, és az összeszerelés egyébként nagyon egyszerű (minden gond nélkül fut a program Vista, és Win7 alatt is), az ember csak összedugja a pályát, a központi egységet, és a számítógépet, és kész is.

A legproblémásabb járműveimmel kezdtem, mégpedig a Piko 1047-sekkel. Ezeknél a mozdonyoknál a dekóder gyári beállításain a negyedik fokozatban már ezerrel száguld a mozdony, és az ötödik és hatodik fokozat között ugrik egyet. Fél óra babrálás után sikerült majdhogynem tökéletesre beállítanom a sebességgörbét (28 lépésest használtam), így a mozdony gyorsulása szép egyenletes lett, és valahol a tizedik- tizenegyedik fokozatnál éri el a 70Km/h körüli modellsebességet. A végsebességet 151-es CV értékre állítottam, kb. ez felel meg a 160-nak. Fontos volt még, hogy a K paramétert érintetlenül hagyjam, bár több helyen olvastam, hogy ezt érdemes csökkenteni, de 10-15-ös értéknél nekem nagyon ugrálós volt a járása. Az I paramétert 40-re növeltem, valamint 11-re dimmeltem a fényszórókat. A végeredmény jó lett, ugyan nem hasonlítható egy Roco teknő járásához, de azért jó lett.
A Fuggerth mozdonyok sem maradtak ki a sorból, nekik is elsősorban a végsebességüket csökkentettem 70 (M41), illetve 80 (V43) százalékra, de náluk nem volt szükség 28 lépéses görbére. A K paramétert viszont ezeknél a mozdonyoknál érdemes 10-körüli értékre levenni, és az I-t akár 70-80-ra állítani, mert ezzel még a régi hajtású mozdonyoknak (nálam ezt a 1299-es szili képviselte) is jelentősen javul a futásuk (nem rángatnak).
Még a 20-as NoHAB-on végeztem komolyabb beavatkozást, ahol szintén a végsebesség értékét csökkentettem jelentősen, így sokkal finomabb gyorsulást- lassulást kaptam cserébe (hasonlót, mint amit a 100-as Szergejem alapból tudott).
A többi járművel is bíbelődtem, de korántsem annyit, mint a fentiekkel. Összességében nem bántam meg a dolgot, mert a LokProgrammer nagyon hasznos tud lenni ha az embernek digitális terepasztala van.
További részletes leírást Vika honlapján lehet az eszközről találni, ahol minden részletesen le van írva (én is onnan lestem el a dolgokat).