A profiknak minden könnyű

A címben említett gondolat jött szembe már nem először velem ilyen-olyan fórumokon, és gondoltam írok pár sort arról, hogy nekem mi a véleményem erről a hozzáállásról.
Nem is tudom már ki volt az, aki először belökte egy kommentfolyamba ezt a felvetés. “Ja, te profi vagy, neked könnyű szép terepasztalt csinálni”. Igen, mert ez nyilván így működik. A “profi” csak úgy lesz. Egyszer felébred az ember, és bumm, csak úgy kirázza a kezéből a szebbnél szebb terepasztalokat, modelleket, hirtelen ért az elektronikához, fejből számol binárisan CV29-et, és amúgy is neki onnantól kezdve könnyű. Sőt lehet hogy már így is született. Profin.
Jó, a viccet félretéve az, aki ilyet leír, és komolyan is gondolja, szerintem hatalmas félreértésben éli az életét. Én nem tartom magamat profinak, tudom, hogy még mennyi mindenben fejlődhetek, cserében tudom, hogy az a szint ahova eljutottam, nem egy-két nap vagy hét munkája, hanem éveké, évtizedeké.
Nézzük meg az én történetemet, és kezdjük az elején. Valamikor 1991-92 körül a nagyszülőktől kaptam egy PIKO startszettet, gőzmozdonyos alap cucc, oválpálya és két teherkocsi. Playtime. Egy évre rá lett hozzá egy E69-es (természetesen gumiszíjas hajtással) szett is. A nagypapa ekkor leszögelte a pályát nekem egy 160×100-as furnérlemezre. Ez volt a “terepasztal”. Különböző helyekről guberálva lettek hozzá művirág maradványok, és moszatok, illetve felhasználtam a szerény kis matchboxgyűjteményemet is. Az állomást kartonpapírból vágta ki nekem anyu. Évekig ez jelentette nekem a vasútmodellezést.
Ahogy teltek az évek, gyarapodott a járművek száma, és a kezdeti oválpályát felszedve ugyanarra a lapra egy kicsit komplexebb vonalvezetést építettem (természetesen az ekkor számomra zsebpénzből elérhető, jellemzően használt U profilos sínekből). Semmilyen komolyabb segítséget nem kaptam, egyedül Gerhardt Throst könyve volt kéznél, amiből próbáltam ellesni a fortélyokat. 1998-ban megtoldottam egy barátom segítségével az asztalt, és minden irányból kapott pár centi bővítést, ami így 200×150 centire nőtt. A régi belső vonalvezetés mellé épült egy újabb külső kör is, analóg vezérléssel, szakaszolással. 1999-ben kaptam meg életem első magyar mozdonyát, egy GySEV M41-est. Igen, ezt, mert nem volt más a boltban. Ennek is örültem, mint majom a farkának, végre volt mit kapcsolni a By, By, és Bdh kocsijaim elé. Ez a terepasztal ebben a formában 2002-ig bírta, sajnos a felhasznált furnér lemez olyan mértékben megvetemedett, hogy meg kellett válnom tőle.
A második asztalt már bölcsebben kezdtem el építeni. Rétegelt lemez, lécváz, és a közben beszerzett PIKO pályatervfüzet egy módosított vágányterve volt a kiindulás. A vágányanyag, ismét U profilos, részben az előző asztalról bontott, részben szintén használt volt (ekkoriban finoman szólva sem volt lehetőségem arra, hogy I profilos vágányokat engedjek meg magamnak). Ezen az asztalon szerintem rengeteget tanultam. Elsősorban a temérdek hibából, amit elkövettem, de ekkoriban kezdtek elérhetővá válni az internetes fórumok, és különböző modellezők blogjai, így innen is próbáltam tudást elsajátítani. 2006-ban elérkezettnek láttam az időt, hogy az érettségi után talált hétvégi munkámmal szerzett tőkéből Roco I profilos vágányzatra cseréljem a szinte már teljesen használhatatlan Piko, és Fuggerth síneket. Az átépítés még analóg üzemre készült el, egy év múlva viszont már digitálisan kezdtek el a járműveim futkosni. Ezt az asztalt sem kerülhette el a vetemedés réme, így ez, és a tény, hogy a 235×135-ös méretű dikikör elég unalmassá vált, arra sarkallott, hogy új létesítményt építsek.
A blogolást is ekkor kezdtem el, 2009-et írtunk ekkor. Az új asztal építése már végigkövethető volt itt, online. Sok korábbi hibát már nem követtem el, és ugyan még mindig elég sok kompromisszumot kellett elkövetni a helyhiány, és az anyagiak miatt, sikerült egy olyan valamit megépítenem, ami három költözést és a hozzátartozó mozgatást is kibírta. Az évek folyamán sokmindent módosítottam az eredeti asztalon, építettem hozzá egy hevenyészett toldást is, illetve a 2014-ben a Miniversumban szerzett tapasztalataimat is felhasználva PC-s vezérlést csináltam. A 4 hónap amit a Miniversum vezérlőjében eltöltöttem, rengeteg mindenre megtanított. Személyesen találkoztam az építés utolsó hónapjában sok modellezővel (csak hogy pár nevet említsek, Paksinuti, Szűcs Miklós, és még sokan mások), akik a terepasztalon dolgoztak, és sok fortélyt sikerült ellesnem tőlük, mint ahogy az üzemeltetés közben is rám ragadt valami minimális Martisz Gábor, és a vezérlős társaim tudásából tapasztalataiból. Nem titkolom, hogy a legnagyobb inspirációt tőlük kaptam a jelenlegi asztal építéséhez. Azok az elemek, az a hangulat, amit próbálok megidézni, innen ered. Látom viszont azt is, hogy akármennyire készültem neki a dolognak, azért elég messze vagyok még attól a szinttől, de talán jó irányba haladok.
Miért írtam meg ezt a kis történetet? Azért, mert így talán jól látható, és érthető, hogy miért is nem könnyű. Képzeljük el, ha nekem – aki csak a fent említett modellezők féklámpáját látja valahol a távolban – ennyi időbe telt eljutni oda, ahol ma vagyok, akkor mennyi idő, és energia lehet egy olyan modellezőnek, aki olyat tesz le az asztalra, hogy mondjuk méltónak találják kiállítani a terepasztalát Gödöllőn, vagy díjat nyer egy modelljével egy versenyen.

Vonatok a Balaton partján – H0 méretben

1997-et írunk, és egy nyári hétvégén vadásztam le a videóban látható vonatokat a Balaton partján. Klasszikus retro MÁV hangulat a 90-es évekből, a START és magánvasutak teljes mellőzésével.
A következő vonatok akadtak lencsevégre:
S8802 Celldömölk – Pécs személyvonat
8642 Tapolca – Fonyód személyvonat
IC 874 Helikon IC (Bp Déli – Keszthely)
8816 Kaposvár – Szombathely gyorsvonat