Új fénysorompók

Valahogy nem voltak az igaziak a Fuggerth-féle fénysorompók, ezért úgy döntöttem, hogy jobb megoldás után nézek. Némi kutatás után találtam Jakó Attilára, aki valami hihetetlenül szép jelzőket készít, és a kínálatában szerepel fénysorompó is, így tőle szereztem be új fénysorompóimat.

a fenti kép jól érzékelteti a különbségeket

Amikor átvettem őket, láttam, hogy nagyon ígéretesek, de igazán akkor döbbentem le, amikor otthon közelebbről is szemügyre vettem az apró kis szerkezeteket. Hihetetlen precizitással vannak megszerkesztve, és teljesen egyeznek az eredetivel, minden részük méretarányos.

nagyon jól mutat az asztalon

Gyorsan ki is cseréltem a régieket, így már az újakban gyönyörködöm napok óta.

NoHAB-al a Balatonra

Idén ötven éves sokunk kedvelt mozdonysorozata, ennek apropóján a nyári menetrendben minden hétvégén két vonatpárt továbbított a 017-es gép a Balatonpartra. Hogy miért éppen a 017-es lett a kiválasztott, aki annyi év után először ismét menetrendszerinti személyvonatot vihetett? A válasz egyszerű, a 017-es rendelkezik vonatfűtő generátorral (a Bauzteni étkezőkocsinak kell az 1500V), illetve 120km/h az engedélyezett sebessége, ami nagy előny a 30a átépített szakaszán.

Az utazásra az augusztus 17-i szombatot választottam. Tervem szerint Badacsonyig utazok a 11:30-kor a Déliből induló “Tekergővel”, majd áthajózok Fonyódra, és onnan érem el célomat, Balatonfenyves alsót. Nagy örömömre a hosszúhétvégére tekintettel elég combos szerelvényt állítottak össze, 9 kocsi, és rögtön az étkező után nagy kedvencem egy Bko volt sorozva, így be is foglaltam egy üres kupét. Még indulás előtt nagy meglepetésre rámköszönt, majd beszélgetésbe elegyedtem egy kedves békéscsabai vasútmodellezővel, aki rendszeres olvasója a blogomnak, és ismerőseivel szintén ezen a vonaton utazott. Természetesen nem hagyhattam ki a mozdony lefényképezését sem, így gyorsan kattant az iPhone kamerája (azért ez, mert meg akartam fotóboltolni a képet Facebookra való feltöltés előtt, és erre a telefonon volt célalkalmazás – az út hátralevő részét már a NEX 5-el lőttem).

a kép akár a ’80-as, ’90-es években is készülhetett volna, leszámítva a vonógépünk pályaszámát/címerét, még a háttérben ácsorgó Szili, is a változatlanságot szimbolizálja

Az indulás pontos volt, én meg az ablakban lógva hallgattam ahogy felbőg a motor, és finoman, de határozottan megindul a szerelvény. Már a Mészáros utcai híd után meglepődtem, hogy mennyire fürge a mozdony a 9 kocsival, annak ellenére, hogy 120-as áttétel van benne. Kelenföldig még komótosan mentünk (sajnos elszaporodtak a lassújelek), aztán ahogy elhagytuk Hárost, kezdődött a futam. Először csak 80-100-ra gyorsultunk, majd Tárnok előtt 60-ra kellett lassítani (még mindig a 30a építése miatt), de aztán a váltókörzet után szépen oda lett pakolva a fokozat a gépnek. Mire kiértünk, 85-öt mutatott a nagy kaptató előtt a GPS-em, és valami gyönyörű dübörgés kíséretében a Martonvásári bevágás magaspontjáig 75-el jutottunk el (nem tudom, de gyanakszom, hogy 8-as 7-es pozícióban is mehettünk). Innen következett a vágta, az enyhe lejtőn már Marton kijáratnál 120-on állt a sebességmérőm, és ezt a tempót Kápolnásnyékig tartottuk is.

rendesen szedte a lábát, ahol lehetett

Hihetetlen élmény volt egy dízel vontatású vonattal a 120, főleg úgy, hogy elég jól hallatszott a lehúzott abláknál a 16 henger muzsikája. A velencei tónál letudtuk a kötelező megállásokat, majd fehérvárról is sietősen indultunk (lévén némi késésben voltunk a Tárnoki mizériák okán). Az igazi élmény Akarattya után következett. Mindenhol integető emberek, fotósok a pálya mentén, és az állomásokon, még a 71-es úton haladó autókból is integettek a vonatnak (sőt voltak akik filmezték is). Az ívekben rengetegen álltak az ablakoknál, nézték a mozdonyt, és az elsuhanó vidéket.

kamerák és fényképezők az ablakban lógó vasútbarátok kezében

ismerős ívek – annak idején rengeteget járt erre a “Svéd acéllovag”

Minden elindulás egy élmény volt, ahogy felhangzott a jellegzetes dübörgés, és egy kis füstpamacs kíséretében megindul a vonat. Sajnos Zánka-Köveskál állomáson megfogtak minket, egy Csörgő döglés miatt, de így is csak 7 perc késéssel ért a vonat Badacsonyba, úgyhogy azért jutott időm egy gyors uzsonnára mielőtt indult volna a hajóm.

klasszikus kép, minden megvan rajta, ami csak kell: NoHAB, mozdonynéző kisfiú, boldog leszáló utasok, napsütés, Balaton

A vezér valami hihetetlen érzékkel vezette végig a mozdonyt, ami készségesen szedte a lábait így 50 év szolgálat után is. Néha ledöbbentem, hogy “ez ennyire tud menni”, és hogy szinte meg sem kottyant neki a 330 tonna körüli vonat mozgatása. Sokan kételkedtek a nyár elején a projekt sikerességében, de a jó öreg gép ismét megmutatta, hogy van még kersnivalója a vaspályákon. Köszönöm azoknak, akik megszervezték a mozdony közlekedését, hogy ismét lehetett NoHAB-ozni a Balatonnál, kívánom nekik a legjobbakat, remélve, hogy jövőre is sikerül megszervezni valami hasonlót.

Terepasztal REV1.1

Már 4 éve, hogy elkezdtem építeni jelenlegi asztalomat, és hát eljött az ideje egy komolyabb átfogó revíziónak.
Első körben beszereztem a hiányzó eszközdekódert (természetesen DigiTools-t), amivel végre kiválthatom a rejtett tároló jelenlegi nyomógombos vezérlését, valamint működésre lettek bírva a bejárati jelzők is (ideiglenesen V/Z üzemmódban). A dekóder beszerelése már rutinból ment, az egész művelettel fél óra alatt megvoltam.

Egy négyáramkörös Viessmann relé végre megoldotta a fénysorompó vezérlését. Érdekesség, hogy a relét is eszközdekóderről kapcsolom. Sokat gondolkodtam, hogy miként lehet megoldani a fénysorompó automata vezérlését, de sajnos a sínérintkezős dolog nem megoldható digit üzemben mivel a pályán nem történik polaritásváltás, a reed relé meg nem jött be nekem.

A javítási munkák nem kerülték el a vágányokat sem. Teljesen random módon ugyanis keletkezett némi szintbeni különbség, főként az asztal közepe táján található vágányoknál, a két asztalrész illesztése körül. Vágánybontással, és újraszintezéssel megoldottam a problémát, valamint az alagútban is újra lettek fektetve a sínek egy szakaszon.
Összekötöttem a kellemeset a hasznossal, és megerősítettem a két asztalrész csatlakozását is, így már bombabiztosan csatlakoznak egymáshoz. Két fölös asztallábat is kiszereltem, hogy stabilabban álljon a szerkezet.


Mindig problémát okoztak az ívesváltók állítóművei, mert a Gigant, és a Traxx pályakotrója néha súrolta őket, ezért a csere mellett döntöttem. Beszereztem két asztalalatti Peco állítóművet (nagyon baráti áron vesztegetik őket), és némi fúrás-farigcsálás után be is üzemeltem őket. A trükk az, hogy nem a váltó alatt fúrtam lyukat, hanem egy talpfaközbe előtte, ahonnan szépen ráhajlítottam a csúcssíneket összekötő elem lyukára a fémszálat. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag minden váltót át lehet építeni utólag rejtett állítóművesre (már tervben van).

Modellbemutató – Albert Modell Ggs

A nyár elég unalmas szokott lenni modellezés szempontjából, de azért vannak üdítő kivételek is, mint például az Albert Modell frissen megjelent Ggs kocsija.

A modell Rivarossi gyártmányú, kissszériás megrendelésre készült Albertnek, ezt hirdeti a dobozon található “Albert Modell Exkluzív” felirat is. Panasz nem lehet, rögtön két különböző pályaszámmal került forgalomba a kocsi, nekem a 42 55 148 8777-6-os pályaszámú jutott.
A kidolgozottság nagyon meggyőző, minden kapaszkodó, alkatrész a helyén van, még az ütközők alatti kis kapaszkodók sem hiányoznak. A dobozba mellékeltek két kapcsolószerkezet imitációt is, amit akkor szerelhetünk fel, ha a modell kapcsolót kiszereljük, és végkocsiként, vagy vitrinmodellként használjuk. Megfogásnál érdemes ügyelni az apró alkatrészekre, mert némely nagyon érzékeny, de szerencsére olyan anyagból vannak, ami kellőképpen rugalmas.



A feliratozás szép, éles, mondhatnám, hogy Alberthez hűen tökéletes. A kocsi színe is nagyon el van találva, a Roco Gbs-hez hasonló, de van köztük pár árnyalatnyi eltérés.


Az embert egy narancs vöröscsillagos Szergej és néhány korabeli teherkocsi segítségével a 80-as évekbe repíti vissza ez a kis teherkocsi.