Elérkezett hát ez a nap is, pénteken végre a kezembe vehettem a Liliput MÁV-Start Flirt-et. Amilyen bizonytalan volt egy ideig magának a modellnek a megjelenése, olyan biztosan ácsorog most az állomásom második vágányán. Fatális ballépés lett volna a gyártótól, ha nem hozza ki a modellt. Minden adott volt hozzá, csak legózni kellett egy kicsit, és elkészíteni a tamponkliséket. A siker garantált. Amíg a boltban voltam még két motorvonat talált gazdára, és ma reggel, amikor dekódercsere miatt visszalátogattam a Váci útra, szintén tekintélyes sor állt, a járműre várva.
Szóval a lényeg, hogy megvan. A kezdeti dekóderes nehézségek után ma már teljes funkcionalitással üzemelt az NPV. A problémák abból származtak, hogy az elsőre vásárolt DigiTools dekóder kimenetenként max 175mA-es AUX terhelhetőségét meghaladta a 4 részes motorvonat világításának áramfelvétele (kb. 180mA), ezért a dekóder lekapcsolta a kimeneteket. Megoldást egy nagyobb terhelhetőségű ESU LokPilot4-es hozott, ami 250mA-t enged a kimenetekre, ez már elegendőnek bizonyult.
A modellben két dolog lepett meg: az ára, és az mellé társuló felszereltség, és minőség. Ennyi pénzért kb. kapunk egy Roco vagy ACME traxx-ot (na jó, azok egy tizessel olcsóbbak). Ez pedig egy négyrészes motorvonat, gyári belső világítással! Ha azt nézzük, hogy a Brawa Talent mennyibe fáj (szó szerint), és még a pályaszáma is rossz formátumú, ahhoz képest ez szitnte ajándék áron van.
Na mindegy, hagyjuk a magasztalást, jöjjenek a piszkos részletek. Ami probléma, mint minden kínában készülő modellnél (lásd pl.: ACME), az a szerelésnél jön elő. Nehezen lehet lepattintani a dekódert burkoló trafófedelet, és nem egyértelműek a „manual” utasításai, képei (a szöveget meg inkább hagyjuk). Valamint a szerelvény összeszerelése is macerás egy kicsit. Nincsenek jelezve a tetőpanelen található kapcsolók számai, illetve állásai, valamint a motorvonatok nem kapcsolhatóak össze egymással, a merev vonószerkezetek miatt. Kicsit bosszankodtam a dekóderes dolog miatt is, mert a kapcsolási rajzból azt vettem ki, hogy elég érdekesen oldották meg a dolgokat, de mindegy biztos így volt gazdaságos.
Most, hogy nagyjából minden tapasztalatomat leírtam, összegezvén azt mondom, hogy kötelező darab, meghatározó része lehet egy gyűjteménynek.
Akkor így a végére jöjjenek a képek:
Tartálykocsik
Ismét eljött október 21-e, a születésnapom, így két kis kocsival leptem meg magam. Az egyik a Piko zöld színű, kéttengelyes üzemi kocsija, a másik a Tillig GySEV MOL tartálykocsija.
Kezdjük a Piko-val. Mint a fórumon kiderült a Sonnebergi cégnek sikerült egy teljesen autentikus modellt elkészítenie MÁV-os színekben. A kocsi eredetije üzemi jármű, egy vízszállító kocsi, Kőbánya Hízlaló állomáshellyel. A modell még a MÁV-os (nem a MÁVGÉP-es) állapot szerint van feliartozva. Az egyetlen különbség a kocsi oldalán található lefolyásgátló hiánya, de ez elhanyagolható, ha valakinek nagyon szúrja a szemét, egy zöld sztirolcsíkkal könnyen orvosolható a probléma.
Egyébként ez a modell került a MÁV-os startszettbe is, amiről aztán írtak hideget, meleget, én csak annyit mondanék a dologról, hogy gyerekkoromban biztosan mindent odaadtam volna egy ilyen magyar vonatkozású kezdőkészletért (akkoriban még csak a Piko gőzmozdonyos, eresztés volt, dehát rég volt az 1990-es esztendő), még akkor is, ha két korszakidegen német kocsi is helyet foglal benne (az ember hajlamos elfelejteni, hogy egyszer ő is volt gyerek, és ők másképp’ látják a világot, mint a felnőtt modellezők).
Rátérve a Tillig tartályra, itt már egy komoly négytengelyes kocsit kapunk. A kidologzás remek, apró részletek, filigrán kapaszkodók, szép feliratok. Külön kiemelném a kocsi tetején levő fotomaratott járdát, és a szépen kidolgozott forgóvázat. Összehasonlítva a Roco gáztartállyal, szerintem egy kicsit szebben van megmunkálva a Tillig.
