Vmax

Az utóbbi napokban állítgattam egy kicsit a mozdonyaim dekódereinek beállításait. A problémám az volt, hogy ugyan már korábban csökkentettem a maximális sebességüket, de még így is nagyon gyorsan ment egyik-másik gép.
Első körben lemértem a mozdonyok maximális sebességét. Meglepő számokat kaptam az értékek átváltása után. A valósághoz legközelebb a két Teknő állt, náluk 170Km/h sebességet mértem, ami nagyjából meg is felel a valós 160-as engedélyezett sebességüknek (jó, tudom, a GySEV gép LZB-vel tud 230-at is, de most az EVM-160-as sebességet vettem alapul), hozzáteszem, ez a tempó elég ijesztően hatott az asztalon (hál’ istennek nem történt siklás). LokProgrammer-el orvosoltam a problémát, és az eredeti sebességnek az 54%-ra visszavettem a maximumot, így megkaptam a 160-as végsebességet.
A többi mozdonynál még rosszabb eredményt kaptam. A Szergej például szintén 170-et ment, a Fuggerth mozdonyok végsebességét alig bírtam lemérni, mert azt hittem, hogy lerepülnek a pályáról (kb. 250-körül volt a sebességük). A NoHAB hasonlóan teljesített, mint a Szergej, 190-et mértem nála. Gyors számolgatások után mindegyik mozdonyra feltöltöttem az általam kiszámított értékekre alapuló sebességgörbét, és módosítgattam még a mozdonyok gyorsulás- lassulás értékén is.
A végeredmény megérte. A leglátványosabbat a Fuggerth gépek menetdinamikája javult, immáron teljes sebességnél nem akarnak Guinness rekordot dönteni, és az alacsonyabb tartományokban is finomabban gyorsulnak, mozgásuk kezd hasonlítani az eredetiekre, de szinte mindegyik mozdonyom szebben fut az új beállításokkal.
Aki digitális rendszerrel rendelkezik, annak érdemes megmérnie járműveinek sebességét, és az igazihoz állítani azt, mert a valósághűbb futás mellett biztonságosabb lesz a menet. Egyébként a “nagy” könyv szerint (Gerhard Trost – Vasútmodellezés), érdemes a sebességet az eredeti 70%-ra állítani, hogy valósághűbb látszatot kapjunk (ugyebár a terepasztalon a távolságok torzítottak, így jobban néz ki, ha lassabban megy a vonat).

M62 265

A teljes száradás után felkerült a mozdonyra a pályaszám, valamint kifestésre kerültek a korlátok, és a fellépők is. Oldalt vizesmatricát használtam, elöl pedig fotopapírra nyomtattam a pályaszámot. Összességében szerintem viszonylag jól sikerült a mozdony, habár nagyon közelről fényképezve az oldalán egy-két helyen látszik, hogy ott vastagabb festék van rajta, de sajnos a sárga csíkokat csak így tudtam eltüntetni. Szóval nagyvonalakban ennyit az átalakításról, most beszéljenek a képek.



A régi- új mozdonyom

A Szergej átalakításának következő lépése a mozdony homlokának sára színűre festése volt. miután megszáradt az alap piros festék, kimaszkoltam a festendő részeket, és sárga festékkel lefújtam. A forgóvázmaszkokra is felkerült a szürke festék, ezt is festékszóróval végeztem. Miután a kasztnin megszáradt a sárga, ismét maszkolás történt, majd jött a pályakotró szürkére festése. Itt finom ecsetet, és kellőképpen híg festéket használtam, mert a festékszóró használata túlságosan komplikált lett volna.




Nem csak a mozdony külseje esett át némi változáson, a belső is megújult. Kifestettem a gépteret, és a vezetőállásokat igazi MÁV-zöldre, és egy új mozdonyvezető-figura is került a gépbe.
A végső összerakás előtt még történt némi javítgatás, ehhez egy nagyon vékony ecsetet használtam. Az ablakok, korlátok, és a többi kiegészítő szépen sorban felkerült a mozdonyra, ami így elnyerte végső kinézetét. A pályaszámokat még nem ragasztottam fel, de így is visszaköszön az igazi klasszik szergejes “életérzés”


Nagy…

…fába vágtam a fejszémet, az biztos, amikor a Roco M62-100-as átalakítása mellett döntöttem. Nemcsak azért, mert eddig csak néhány régi Schicht kocsin gyakoroltam a modellek átfestését, hanem azért is, mert egy esetleges hibát egy ilyen drága modellen nehezebben visel el az ember. Azért fogtam bele a dologba, mert valahogy sohasem jött be nekem az Ep.III-as festés ennél a mozdonynál, és mivel a 230-asról lemaradtam, csak az átfestés jöhet szóba (tudom, lesz most új szergej, de az megint csak vörös csillagos).
A korábbi modellek festésénél már megtanultam, hogy minél alaposabb az előkészület, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül a festés. Alapból két palack sűrített levegővel vágtam neki a dolognak, és a festéket is igen gondosan, és megfelelően hígra kevertem, valamint egy papírlapon teszteltem a festékszórót is, hogy a lehető legsimábban fessen.

A mozdony kasztniáról először minden mozdítható, leszerelhető dolgot eltávolítottam, és meleg vízben letisztítottam, ezután kezdtem neki az alap narancsos pirosas szín felvitelének. Az alapszínt egyszerre, több rétegben vittem fel rá, hogy tökéletes legyen a fedés (valamint, így volt időm, hogy a kisebb hibákat kijavítsam). A legnagyobb problémát, a sűrített levegő “lefagyását” úgy oldottam meg, hogy a két palackot felváltva használtam, amíg az egyikkel fújtam egy kicsit, a másik a mosdóban regenerálódott némi meleg vízben. Már az első festékrétegeknél látszott, hogy a sárga csík eltüntetéséhez a mozdony oldalát többször kell majd fújnom, ezért ide egy kicsivel több festék került, ami végül is teljesen eltüntette a csík kontúrját is.

Az alvázat is festeni kellett. Innen leszereltem a forgóvázmaszkokat (ezeket festékszóróval fogom majd festeni), de az alváz egyéb elemeinek a festését ecsettel oldottam meg. Ez azért célravezetőbb, mint a festékszóró, mert nagyon kis felületeket kell csak sötétszürkére festeni, és kellőképpen híg festékkel ilyen esetekben szinte a festékszóróval azonos eredményt lehet elérni (a repülőmodelljeimnél is sokszor alkalmaztam ecsetet, a kisebb felületekhez). A kerekek belsejét is sötétszürkére festettem, a szélük száradás után fehérrel lesz kihúzva.

A modell jelenleg szárad, a sárga mellvédet, és a szürke kotrót csak a teljes száradás után fogom kimaszkolni, és festeni (nem érdemes kapkodni, mert a túl korai ráfestés megoldhatja az alatta levő festéket).
Folyt köv…

Egy kísérlet

Találtam egy jó kis programot, amivel anaglif fényképeket lehet készíteni. A lényeg, hogy két pontból is lefényképezzük az adott tárgyat, és ebből készül egy sztereoszkopikus fénykép.
Ki is próbáltam a dolgot, természetesen a terepasztalon. A fényképek megtekintéséhez magenta cián szemüveg szükségeltetik.





Alakul

mármint a terepasztal. Az utóbbi bejegyzés óta komoly fejlesztések történtek mind a terepet, mind magát az asztalt illetőleg.
Első körben leszedtem a felsővezetéket, hogy könnyebben tudjak dolgozni, majd befejeztem a tereprendezést, legalábbis a szóróanyagos részét. Miután teljesen kész lett a fű, a korábbi hibákat is befoltozgattam, valamint kisebb korrekciókat végeztem a töltésen, és környékén is. Eztán jött a neheze, ugyanis a szerkezetet eddig tartó két kiszuperált asztalt nyugdíjba küldtem, és beszereztem nyolc fém asztallábat, amiken ezek után biztosan (és vízszintesen) áll majd a terepasztal.
Eme lábaknak a beszerelése előtt szét kellett szednem két részre, az asztalt, ami az elektromos kötések bontását is jelentette. Szerencsére mivel nincs olyan sok átmenő kábel a két rész között, és mert csokikkal oldottam meg az összeköttetést, ez a rész gyorsan ment. Ezután a falhoz állítottam a két fél-asztalt, és felerősítettem az új lábakat, majd ismét összeállítottam a szerkezetet. Időközben végeztem némi tisztogatást az alagútba rejtett tárolóállomáson is (elég sok por össze tud ám gyűlni fél év alatt). Összeillesztés után szerencsére minden passzolt, az elektromos kábelek bekötése utáni teszten is jól vizsgázott a pálya, ami most körülbelül 10 centivel feljebb került, a hosszabb lábaknak köszönhetően (így egyébként sokkal jobban hozzáférhető lett).



Már egy ideje a fiókban hevert egy csomó VulcanModell kiegészítő, most éppen idejét láttam ezeknek a felszerelésére is. A padokat összeragasztottam, a virágosládákat megtöltöttem “virággal”, majd mentek a peronok mellé. Fontos a minőségi utastájékoztatás, ezért telepítettem a hangosbemondót is.




A korábban kapott gumikerekű járművekkel lassan megtelik a parkoló, eztán még a faluba kell majd néhány jármű, hogy teljes legyen az összkép.

Gyakorlatilag elmondhatom, hogy jelen állapotában 80%-os a készültségi fok, ami egész jó eredménynek mondható, ahhoz képest, hogy alig egy éve fogtam bele az építésbe.