H0 terepasztal 16 – „Fenyvesvárad”

Egy kis 2000-es évek vége hangulat abból az átmeneti korszakból, amikor még vegyesen voltak már Trakciós és még MÁV feliratos gépek a vonatok elején. Ez a videó most kicsit tehervonat központú lett, de a végére becsempésztem egy IC-t ráadásul egy nem mindennapi WSPz kocsival.

H0 terepasztal 13 – "Fenyvesvárad"

Vonatforgalom a terepasztalon. A Metrans Hercules érkezés után felvesz két kocsit az egyik csonkavágányról, majd hozzákapcsolja rövidke gabonás szerelvényéhez. A tolatás befejeztével egy MÁV-GySEV gyorsvonat indul Taurus vontatással, majd egy Flirt érkezik, hogy utána egy rövidke gyorsvonat indulhasson, ami után végre folytathatja útját a Metrans gabonásvonata.

Beüzemelés

A költözés még olyankor is egy macerásabb folyamat, ha az embernek nincs egy olyan hobbija mint a vasútmodellezés. Nem egyszerű, mert egyrészről mindent be kell pakolni, majd ugyanazt kipakolni. Hát az elmúlt másfél hónap ezzel telt nálam. Sok teendő akad ilyenkor a lakással is. Festés, utána takarítás, javítgatni ezt-azt, bútorokat, és egyéb a lakhatáshoz szükséges kiegészítőket vásárolni. Szerencsére mostanra ez a folyamat nagyjából lezárult, így jutott időm az asztal beüzemelésére is.
Első körben a három asztalrész elektromos összeköttetéseit kapcsoltam össze, összekábeleztem az S88 visszajelentőbuszt (ez a legegyszerűbb része a dolognak), összekötöttem a központot és a PC illesztőt. Volt még egy lezárlatolt DidiSwitch 8-am, amit sikerült a gyártóval megjavíttatnom, így a tároló két váltóját ebbe kötöttem be közvetlenül, így 6 kábellel kevesebbet kell a két asztalrész között immáron áthúzni (célom hogy minden felesleges fél asztalon átívelő vezetéket megszüntessek). Beszereztem továbbá a hiányzó GeoLine állítóművet is, amivel a tároló utolsó váltóját is bekötöttem a rendszerbe.

Teszt gyanánt először egy GySEV-es teknőt zavartam körbe, majd néhány kábel megigazgatása, és pár váltó átcímzése után az ÖBB-s 1014-es is felkerült, valamint pár teherkocsit is felraktam. Összességében negyed óra vonatozás után arra jutottam, hogy minden megfelelően működik. Néhány ponton még majd át kell néznem a kábelezést, mert kusza, de alapvetően rendben van az asztal. A következő kör egy alapos takarítás lesz majd 🙂

Tehervonatozás

Mivel jórészt csak személyvonatos videóim vannak, csináltam egy tehervonatosat is, amiben az (Ex)Eurocom Traxx, és a MÁV-Cargo-s Taurus megmutathatja képességeit:

Karácsony előtt

Sajnos a decemberem eléggé sűrűn alakul, ezért eddig nem igen volt időm semmire. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem történtek az előző bejegyzés óta érdekes, és fontos dolgok.
Ideiglenesen nálam van egy fényképező (demonstrációs célra kell a munkahelyemen), ami némileg komolyabb tudással rendelkezik, mint az én jó öreg Panasonic-om, így amióta nálam van ez a fotóapparát (becses nevén Sony WX-5), alaposan kihasználtam képességeit, terepasztal, és egyéb fotózás közben is. A legjobban a panoráma üzemmód tetszik, amivel mindenféle photoshop, és egyéb nélkül kézből lehet panorámaképet készíteni (akár 3D-ben is). A végeredmény alább látható, szerintem egész jó 😉


Történtek más dolgok is, mint például megjelent az A.C.M.E. második CAF pakkja is, amiből engem első körben a másodosztályú termes kocsi érdekelt. Bolt -> terepasztal, és máris besoroztam két társa mellé az IC-be. Túl sok kommentárt nem igényel a minőség a megszokott + lehajtható átjáróajtók, és rugózott ütközők.

Kétségkívül a legnagyobb várakozás részemről a Jägerndorfer Széchenyi mozdonyt övezte. A gép tegnap jelent meg, és természetesen nem hagyhattam ki, így hát beszereztem egy darabot belőle (elvileg 500 darabos limit széria).


A mozdony tökéletes (minden elfogultság nélkül). Valahányszor nézek rá, mindig felfedezek benne valami új részletet, motívumot, ami addig elkerülte a figyelmemet. A kidolgozottsága példaszerű, minden kis részlet a helyén van, még a legkisebb kapaszkodó is különálló darabból készült, a forma jól eltalált, a tamponozás messze felülmúlja a konkurens Roco Haydn mozdonyát (egy apróbb hibát találtam csak az egyik szellőző illesztésénél, ami csak nagyon közelről nézve szúrható ki). Az áramszedő precízen kidolgozott, mérethelyes. A belbecsre sem lehet panasz, a gép rendelkezik 8 illetve 21 pólusú dekóderfoglalattal is, valamint F1-es funkcióval kapcsolható benne a távolsági/tompított fény is. A motor csendes, járása egyenletes, a lassú-menet kifogástalan. A Piko modelleket fényévekkel veri, és szerintem a Roco-t is megszorongatja (ezek után kíváncsian várom a Railjet gépet).






Az eredeti GySEV festésű Piko 505-öst felraktam a polcra pihenni, dolgozzon egy kicsit az „új” fiú, a két halbival ;D

Modellbemutató: PIKO 1116 015-7

A tegnapi nap reggelén, az internetet böngészve nagy örömmel konstatáltam, hogy a M&H-ba, megérkezett a MÁV-Cargós Taurus. Fel is kerekedtem még délelőtt, meglátogattam a boltot, ahol élőben is megtekintettem a gépet. Egy rövid menetpróba után pénztár, és gyorsan haza, mert még munka előtt ki akartam próbálni az új szerzeményt.


Itthon egy gyors kupplung-csere következett (még szerencse, hogy régebben betáraztam a magasságában állítható Roco rövid-kapcsolóból), majd ideiglenesen belehelyeztem egy dekódert. Elsőre nekem halkabbnak, és finomabb járásúnak tűnt, mint a másik kettő Piko 1047-es, majd kipróbáltam társait, és igen, lehet, hogy az összerakáson javított az évek elteltével a gyár, mert tényleg jobb lett a járása (gyanítom, hogy a csiga lett jobb minőségű benne). A szokásos bejáratás után adtam neki egy kis mozgatni való tehervonatot.


Maga a kasztni a szokásos, Piko Taurus. Egybeöntött kapaszkodók, és ablaktörlő, ezek a negatívumok, máskülönben a festés hibátlanra sikerült, és a matrica is jó minőségű lett, a tamponozás éles, és pontos, nézegettem képeket az eredetiről, de én feliratozásban nem találtam hibát, a színek is jól eltaláltak. Lehet, hogy újabb szerszámmal is készült a modell, mert a lemezek kontúrjai, sokkal élesebbek, mint a két másik mozdonyon.




Összességében ugyan nem annyira részletes a modell (ez csak közelebbről látszik), viszont igazán megéri az árát, és 30-40 cm-ről már egész jó összképet kapunk.